Csönge története

A környék már a történelem előtti időkben lakott volt. A Rába-parton, a falutól északra és a Lánka patak mellett a késő bronzkori urnamezős kultúra telepnyomai találhatók meg. Közelében, a magasparton az 1970-es években csészemarkolatú, az időszak végére keltezhető bronz kardot találtak. A község ismeretlen határrészeiből kb. 20 urnasír anyaga került a Magyar Nemzeti Múzeumba. A település határában található Király-dombot (Királyhalom) - ahonnan a néphagyomány szerint I. Ferenc József 1892-ben a hadgyakorlatot végignézte - és még vagy fél tucatot is valószínűleg 1932-ben Weber Gyula tárt fel. Az egyik fa sírkamrájából kerülhetett elő az a kora vaskori - unikálisnak számító - bronz- és vaslemezekből összeállított sisak, amelyet ma Szombathelyen a Savaria Múzeum állandó kiállításán láthat az érdeklődő.

A község délkeleti határában, a Cseren, kisebb római táborhely volt, amely a környék biztonságára vigyázott, és valószínűleg a Ság hegyen lévő római castrumhoz tartozott.
Első írásos említése 1302-ből származik, Chenge alakban. A község neve személynévből keletkezett, magyar névadással. Úgy tűnik azonban, hogy Ol néven volt egy 11-12. századi előzménye a településnek, de ez nem pontosan a mai helyén, hanem egy kicsit Ostffyasszonyfához közelebb helyezkedett el. Ezt erősíti, hogy 1650-ből fennmaradt egy Oltelek alakú dűlőnév a két falu közötti területről.
A falut az Ostffy család birtokolta, tőlük leányágon örökölték a Keszyek és a Vidosok. A 17-18. századra már több köznemesi birtokosa is volt, mint a Hugonnay grófok, gróf Cziráky József, és a Budakeszi Weöres család. 1588-ban, 1598-ban és 1610-ben hódolt a törököknek, de tartósan csak Pápa elfoglalása idején adóztak.

A lakosság zöme az ellenreformáció után is evangélikus maradt, egyházközségüket azonban csak 1784-ben alakíthatták újra. Ezután építhették fel barokk templomukat is. A fagerendás mennyezetű épület belsejében három oldalon faoszlopok által tartott karzat látható. A karzat orgona felőli részén található az a pad, amelynek egyik latin nyelvű belevésett szövegét Petőfi Sándornak tulajdonítanak: "Spes confisa Deo nunguam confusa recedit", vagyis: "Az Istenbe vetett reménység sohasem szégyenít meg." A költő 1839. májusától három hónapot töltött a szomszédos Ostffyasszonyfán Salkovics Péter földmérnök házában. A 16 éves ifjú szerelemre gyúlt a csöngei nyugalmazott huszárőrnagy, Csáfordy Tóth Ferenc Róza nevű leánya iránt. A hagyomány szerint a szerelmes költő innen nézte az istentiszteletek alatt Rózát, akihez verseket is írt. A helyiség dísze a szószékoltár, amelyen szépen kivitelezett az utolsó vacsorát ábrázoló olajkép. Előtte vörös kőből faragott keresztelőmedence áll. A templom mögött az Ostffy család 1857-ben állított címeres síremléke látható. Az evangélikus templom udvarán áll az ún. Tessedik-akácfa.

Csöngén, a Rába u. 22. szám alatt találjuk a Weöres-család egykori úri lakát, amelyet Budakeszi Weöres Sándor építtetett 1878-ban. Bár a XX. század legnagyobb költőzsenije nem Csöngén, hanem a szombathelyi Bábaképezdében látta meg a napvilágot 1913. június 22-én, mégis élete végéig a Kemenesaljához és szülőföldjéhez ragaszkodott, akár a hetyei költőóriás, Berzsenyi Dániel. A csöngei evangélikus templomban keresztelték meg, és a helyi evangélikus elemi iskolába járt. A szülőházban ma emlékmúzeum működik, amelyet az önkormányzat a Savaria Touristtal közösen tart fenn.