A környék földrajza

Geológia

Vízrajz

Éghajlat

Élővilág

Természetvédelem

Földrajzi helyzet, földtörténeti múlt

Csönge Vas megyében, a Celldömölki kistérségben található. Sárvártól kb. 20 km-re északkeletre, Celldömölktől 16,5 km-re északnyugatra, a Rába folyó és a Lánka patak mellett fekszik. Csöngét és a szomszédos településeket mint egy gyöngysort fűzi fel az országút, követve a Rába és a vele párhuzamosan haladó patak útját: Ostffyasszonyfa - Csönge - Kenyeri - Pápoc.
A település szűkebb földrajzi környezetében két tájegység találkozik: a Sopron-Vasi síksághoz tartozó Rába-völgy alkotja a határ nagyobbik részét, míg a délkelet felé húzódó külterület már a Kemeneshát idáig nyúló, lassan lealacsonyodó nyúlványának, a Csernek területét érinti.

A földtörténeti múltról röviden

A táj történetét a földtörténeti ókortól követhetjük nyomon, amikor Magyarország területén a Variszkuszi-hegységrendszer kristályos kőzetekből felépülő tömege húzódott. Az ókori földmozgások során meggyűrődött, majd összetöredezett hegységrészek a földtörténeti középkor elejéig összefüggő, de erősen letarolt tönkfelszínné alakultak.
A triász időszak után a terület a tenger vize alá került. Ekkor rakódtak le területünktől kelet felé a Bakony nagy tömegét alkotó mészkő- és dolomitrétegek. Amíg azonban a Bakony vidéke az idők során kiemelkedett, itt süllyedés következett be, így ezek a kőzetek ma 1000-2000 méter mélyen találhatók a felszín alatt.
A miocén korban a Pannon-tenger öntötte el a mai Kisalföld nagy részét. Vizéből márgás, agyagos és homokos rétegek települtek a mélybe süllyedt hegységfelszínre.
A terület emelkedésével és szárazulattá válásával a folyóvízi feltöltés időszaka következett. Először a még dél felé tartó Ős-Duna, majd a Győri-medence fokozódó süllyedésével északi irányt vevő Rába töltötte fel kavicsos hordalékával a mai Kemeneshát területét. Ennek a feltöltődésnek a maradványa a Cser egyenletes platója. A pliocén-pleisztocén kori kéregmozgások bazaltvulkáni aktivitáshoz vezettek, ekkor keletkeztek a Kemeneshát túlsó, keleti oldalán, a Gérce, Sitke és Kemenesmagasi közelében található bazalttufa-halmok.
A pleisztocén kortól a mai Kemeneshát területén enyhe emelkedés kezdődött, míg a Kisalföld területe tovább süllyedt, ezáltal megnőtt a folyóvizek esése, így korábbi feltöltő tevékenységüket az erózió váltotta fel. A mélyben, a nyugat felé, az Alpok irányába terjedő kristályos alapzat, és a kelet felé húzódó, mészkő-dolomit eltemetett hegységtömb közötti válaszvonal, mint szerkezeti árok, jelentős hatással volt a Rába folyásirányának kialakulására. A szerkezeti árok mentén bekövetkező süllyedés ma jól tükröződik a folyó futásirányában. A pleisztocén folyamán területünkön a Rába mélyítette völgyét saját korábbi kavicsos hordalékkúpjába, míg a kemenesaljai oldalon a Marcal és mellékpatakjai, közelebbről a Cinca végezte el ugyanezt a munkát. Csak az erősebben cementált folyóvízi kaviccsal fedett részek álltak ellen a vizek lepusztító erejének. Így ezek a területek ma kiemelkednek a tájból: ezen az úton jött létre a Kemeneshát mai, elnyúló, platószerű formája, mely őrzi a régi Rába-hordalékkúp magasságát.
A Kemeneshát (Cser) egyenletes platója enyhén északnyugat felé dől, így Csönge határában a dombsági perem kisebb szintkülönbséggel érintkezik a síksággal, mint a túloldalon, Kemenesalján. Ennek ellenére a plató pereme jól látható éles határvonalat képez, mely a Lánka jobb partját kíséri, és a falun is áthalad.

A Rába árterének síkját az egykori holtágak, a Lánka felhagyott medrének nyomait őrző galériaerdő-maradványok, fasorok, a régmúlt vízjárta vidékét őrző számtalan mikroforma teszi változatossá.

Talajok

Területünkön a föld felső rétegeit 1-6 m mélységben a Rába kavicstakarója alkotja, melyet változó vastagságú jelenkori öntéstalaj fed. Ezek közül legnagyobb előfordulásban a nyers öntéstalajok jellemzőek, melyek fő alkotórésze a homok, kevés humuszt tartalmaznak, így jórészt gyenge termőképességűek.
A völgy szegélyének magasabb térszínein agyagbemosódásos barna erdőtalajok képződtek. Ezen talajok termőképessége ugyancsak korlátozott, szélsőséges vízgazdálkodásuk, erős savasságuk és sekély termőrétegük miatt. Ezeket a területeket - ide tartoznak a Cser peremvidékei is - ma főként legelőként hasznosítják, egy részükön erdők díszlenek.

A környék vízrajza

A táj legfontosabb - és egyben névadó - vízfolyása a Rába, mely 3-6 km széles, mélyszerkezeti törésvonal által meghatározott völgyében halad északkelet felé, hol Nick alatt fokozatosan a Rábaköz síkjába megy át.
A Cser délkeleti oldaláról már a Marcal gyűjti a vizeket, a vízválasztó vonal a dombvonulat délkeleti, távolabbi peremén fut végig. Községünk teljes területe a Rába közvetlen (illetve a Lánka patakon keresztül közvetve) vízgyűjtő területéhez tartozik. A Rába Ausztriában, a Fischbachi-Alpok rengetegeiben ered, 1200 m magasságban, Passail felett. Meghatározó forrásfolyói még a Lapincs, és a Wechsel magaslatai alatt eredő Feistritz. Mintegy 100 km megtétele után érkezik Magyarországra, ahol jobb felől az Őrség, Vasi-hegyhát, majd a Kemeneshát dombvonulatai kísérik futását. Várkesző környékén ér ki a Rábaköz, illetve a Kisalföld síkjára, végül Győrnél egyesül befogadójával, a Mosoni-Dunával.
A Rába hazánk azon folyói közé tartozik, amelyek legjobban megőrizték eredeti, érintetlen, természetes jellegüket. Bár a meder Sárvár alatt már többé-kevésbé szabályozott, de a víz munkája, partokat építő-romboló tevékenysége itt is igazi "vadvíz" külsőt adnak a folyónak.
A partokat borító, szinte áthatolhatatlan sűrű erdők, gyakran szakadékos magaspartok, kis szigetek, kavicszátonyok, holtágak, bedőlt fák, és az örökké változó, örvénylő, szeszélyesen áramló víz, - mindez hozzájárul ahhoz a sajátos, vadregényes hangulathoz, mely a Rába sajátja, és amely oly kedveltté teszi a vadvízi túrázók számára is. Mivel viszonylag mentes a szennyeződéstől, a horgászok körében is kedvelt célpont. Kenyeri és Nick között duzzasztógát épült a folyón, melynek vízkivételi célja van: innen kapja vizét a Kis-Rába. A gát mellett kisebb üdülőfalu alakult ki az idők folyamán.

A folyó völgye, és vízgyűjtője is erősen aszimmetrikus, balról, nyugat felől, az Alpokalja irányából több kisebb folyót és bővizű patakot befogad (Pinka, Sorok, Gyöngyös...), míg jobb oldalról, a Kemeneshát felől csak a fattyúágként tekinthető Herpenyőt, illetve annak folytatásaként a Lánka patakot veszik fel. Ezek azonban gyér hozamúak, mert csak a hátságba bevágódott rövid aszóvölgyek szállítanak bele időszakosan vizet.

A csöngei Rába-szakasz vízhozamviszonyaira a ragyogó-hídi vízmérce adatai irányadóak. Ezek szerint a legkisebb vízhozam 6,6 m³/s, a számított középvízhozam 38 m³/s, a 2%-os valószínűségű nagyvízhozam 560 m³/s. Árvizek főként tavasszal, az Alpok hóolvadásának idején, a kisvizek ősszel jellemzőek.

A Rába egyetlen, területünkhöz tarozó mellékvize a Lánka patak. Gérce mellett ered, és rövid felső szakasz után - melyet még a Kemeneshát erdői és rétjei között tesz meg - párhuzamosan halad a Rábával, egészen a Pápocnál levő torkolatáig. Partja mentén egymást követik a települések Ostffyasszonyfától Pápocig. Egykor a Rába (ár-)vizei által táplált Csörnöc-Herpenyő folytatása volt, azonban amióta azt Sárvár felett a Rábába vezették, vizét már csak a Gérce környéki források táplálták. Eredeti középvízhozama megközelítette a 0,7 m³/s-t. Sajnos, az utóbbi évtizedekben vize már Ostffyasszonyfáig sem jut el, részben a Rába völgytalpjának talajvíz-süllyedése miatt, másrészt feltehetően azért, mert a szabályozás során kimélyített meder sok helyen elérte a kavicsréteget, ezáltal a víz elszivárog, így medre az alsóbb szakaszokon többnyire száraz.

Felszín alatti vizek

A talajvíztükör nagy vonalakban a felszíni domborzatot másolva helyezkedik el, azaz a völgyek mentén mélyebb öblözetet találunk, míg köztük magasabb "félsziget-szerű" "talajvíz-hátak" nyúlnak a Rába-völgy irányába. A talajvíz szintje természetesen a Rába mellékén a legalacsonyabb, de mivel a magasabb térszínek felől ide gyülekezik, itt van a legközelebb a felszínhez (1-2 m mélyen), árvízkor fel is törhet.
Vegyi összetételére a mérsékelt keménység jellemző, mérsékelten kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos jellegű.
A rétegvizek többnyire a felsőpliocén korú homokrétegekben helyezkednek el, rendszerint 100 m mélység alatt. Hozamuk helyenként meghaladja az 1000 litert percenként. Az artézi vizeket mérsékelt keménység, alacsony sókoncentráció, viszont gazdag vastartalom jellemzi, mely részben réteg eredetű (a kavicstakarók vasban feldúsult kötőanyagának oldódása és mélybe áramlása miatt).

A község éghajlati adottságai

Csönge környéke, mint a Rába-völgy kistáj északkeleti része, a mérsékelten meleg, mérsékelten száraz, enyhe telű éghajlati típusba sorolható.
Napfényben viszonylag szegény terület, az éves átlagos borultság 55% körül van, a napsütés évi összege valamivel 1900 óra felett, míg a nyári napos órák száma 760 körül alakul. Télen 180-185 óra körüli napsütést élvez a táj.
Vidékünkön a tél enyhe, a januári átlaghőmérséklet -1 C felett marad, ami részben a kevesebb felhőnek, részben az Alpok mögötti leszálló légáramlatok hőmérséklet-emelő hatásának is következménye. A téli napok száma 25 körül adódik.
A nyár hűvös, ebben is a távoli Alpokalja hatása érződik. A júliusi középhőmérséklet 20.5 C körül alakul. A nyári napok száma 60-65. A 30 C hőmérsékleti maximumot elérő hőségnapok száma alig éri el a 15-öt. Ősszel a napi középhőmérséklet október 10-20 között süllyed 10 C alá, az első fagyos éjszaka bekövetkezésére átlagosan október 25 körül számíthatunk.
Az évi középhőmérséklet 9,5-10 C között alakul, az abszolút hőmérsékleti maximumok átlaga kevéssel 33 C feletti.
Az évi csapadék 600-750 mm között változik, így az ország közepesen csapadékos régiói közé tartozik. A legcsapadékosabb hónap a július, 70-100 mm közötti havi összegekkel, a legkevesebb csapadék januárban hullik, 3-40 mm. Az őszi csapadékmaximum novemberre esik. Jellegzetes a csapadékban gazdag nyár, gyakoribbak a naponként megismétlődő heves záporok, melyek még az olyan nyarakon is kielégítő mennyiségű esőt biztosítanak, amikor az ország más részeit aszály sújtja.
Hóban viszonylag szegény a táj, a hótakarós napok száma alig éri el a 35-öt. A hó vastagsága is csekély, a várható maximális hóvastagság mindössze 20-25 cm. A kiadós havazások ritkák, mivel a nagy téli csapadékokat adó adriai ciklonok rendszerint elkerülik vidékünket. Mindezek mellett az itt gyakori erős szelek hatására havas teleinken számos esetben alakul ki hófúvás.
A vidék uralkodó szele az északi, mivel a Dunántúlra Dévénynél beáramló levegő az Alpok pereme és a Bakony között - a talaj közelében - északivá térül. A másik leggyakoribb szélirány a délnyugati, mely hasonló domborzati okokra vezethető vissza. Sebességük alapján - mely átlagban 2,5-3 m/s - Csönge vidéke hazánk szelesebb tájaihoz sorolható.

Csönge környékének élővilága

A falu határa hivatalos besorolás szerint az Alpokalja flóravidékének Vasi flórajárásába tartozik, magán hordozva a Kisalföld flóravidék több jellemvonását. Sajátos fekvésénél fogva két tájrészletre osztható fel: az északnyugati, Rábát kísérő, síksági jellegű ártérre, és a délkeleti, lassan emelkedő, túlnyomórészt szintén sík cseri területre, mely már a Kemeneshát része.
A síkságon a természetes növénytársulások a sok évszázados emberi beavatkozás hatására szűk területre szorultak vissza, helyüket először legelők, majd mezőgazdasági kultúrák váltották fel. Közel természetszerű erdők találhatók a Rábát kísérő szűkebb ártérben, a védőtöltések között, melyet tölgy-kőris-szil ligeterdők, és gyertyános-kocsányos tölgyesek alkotnak. Legnevezetesebb virágaik a tavasszal nyíló tőzike és a kockás liliom. A dús lágyszárú aljnövényzet elterjedtebb fajai a sásfélék, a szálkaperje, a ligeti perje, a fehér perjeszittyó, a szagos müge, és a nenyúljhozzám.
Az egykori, mára kiirtott ártéri ligeterdők helyén hatalmas kaszálóréteket alkot a franciaperje és a réti ecsetpázsit. A még fellelhető holtágak gazdag hínárvegetációja és mocsári növényzete már a Kisalfölddel mutat rokonságot.
A mezőgazdasági területek legelterjedtebb kultúrnövényei a búza, kukorica, napraforgó, a cukorrépa és a bíborhere.

A Cser fennsíkját egykor összefüggő cser, cseres-tölgyes erdők borították (erről kapta a nevét is), melyet a középkortól kezdve szántóföldek, legelők kis foltjai szabdaltak fel. Később tanyák, juhászszállások, urasági majorok épültek. A XX. század elejére már a Cser nagyrészt mezőgazdasági művelés alatt állt. Mára a táj képe ismét nagymértékben megváltozott. Az elhagyott földek lassan beerdősültek, de sajnos nem az eredeti növénytakaró tért vissza, hanem a mindenfelé elszaporodó akác, és az erdészet akkori hibás döntése miatt ültetett nagyszámú fenyves. A jelenlegi faállomány nagy része is zömmel lágylombos, helyenként keménylombos fenyőfajokból áll. A terület falutól távolabbi részén nagy kiterjedésű legelők, a belterület felé eső részeken szántóföldeket találunk.

Állatvilág

Településünk környezetének állatvilágát részben a Cser erdőinek közelsége, részben a Rába-völgy egykori árterei határozzák meg.
A tölgyerdők avarszintjében lakó ízeltlábúak közül gyakoriak a különböző ikerszelvényes fajok, a vonalas vaspondró, százlábúak, a szárazföldi ászkák. Tavasszal és nyáron a nagytermetű futóbogarak társaságából legjellemzőbb a kis bábrabló, ritkább a bőrfutrinka, valamint a rezes és a ragyás futrinka előfordulása. Az erdei avarban pedig a gyászbogarat, száradó fakérgek alatt pedig nyugati gyászbogarat találjuk.
A gyertyános tölgyesek és az egykor patakokat, ereket kísérő keskeny égeresek több "nyugatias" vonást hordoznak. Ilyen faunaalkotók például a százlábúfélékhez tartozó fürge százlábú, a sötétben zöldes fénnyel világító rinya, illetve a csigák között megtaláljuk a kövicsigát is.
A táj kétéltű faunájára jellemzőek az erdei- és a gyepi béka, a barna és a zöld varangy. A hüllők közül főleg a tölgyesekben él a lábatlan - az erdei tisztásokon a zöld gyík. A nyirkos rétek jellemző lakója a fürge gyík, a vízi - és a kockás sikló.
A költő madarak közül említésre érdemes a darázsölyv, a vörös kánya, a héja, a karvaly, az egerészölyv, a fácán, örvösgalamb, gerle, balkáni gerle, a kakukk, a gyöngy- és macskabagoly, a kis és nagy fakopács, a zöld küllő, a szén- és kékcinke, a barátka, a kis poszáta, a kormos légykapó, erdei pityer, feketerigó, léprigó, csalogány, a csóka, a vetési és dolmányos varjú, a szarka és a szajkó a leggyakoribbak. A téli vendégek közt jellegzetes a búbos cinege, a fenyőrigó, a királyka és a fenyőpinty. A nyílt területeken a fogoly és a fürj is gyakran előfordul.
A nagyvadak jellemzően az erdős területek lakói, de máshol is találkozhatunk szarvasokkal, őzekkel, vaddisznóval. Ragadozóink közül a rókák, nyestek és menyétek mindenfelé gyakoriak, de előfordul a ritkán látható borz is. Az erdők jellemző kisemlősei az erdei pocok, az erőszélek lakója, a földi pocok, és szép számmal fordulnak elő cickányok is. Gyakori még a mókus, ritkább a nagypele, sün, és patkós orrú denevér. A kultúrterületeken leginkább a mezei nyúl, görény és mezei pocok példányaival találkozhatunk.

Fészkelő madaraink közül a darázsölyv, a vörös kánya, a héja, karvaly, egerészölyv, a fácán, az örvösgalamb, a gerle és a balkáni gerle, a kakukk, gyöngybagoly, macskabagoly, a kis és a nagy fakopács, a zöld küllő, a szén- és a kékcinke, a barátka, kis poszáta, a kormos légykapó, az erdei pityer, a feketerigó, léprigó, csalogány, tövisszúró gébics, a csóka, a vetési és dolmányos varjú, a szarka és a szajkó a gyakoribbak. Téli vendégek a fenyőrigó, királyka, keresztcsőrű pinty, és a fenyőpinty. A nyílt területeken a fogoly és a fürj is gyakran előfordul.

Ostffyasszonyfa-Csöngei legelő

A Csöngei legelő a Sopron-Vasi-síkság középtáj Rábavölgy kistáján helyezkedik el, Csönge és Ostffyasszonyfa határában, a települések belterülete és a Rába töltésekkel határolt területe között. A terület jellemző vízfolyása a Lánka-patak, amelyet a múlt század közepe táján szabályoztak. A levágott kanyarulatok által képzet holtágakban viszont értékes vízi életközösségek alakultak ki. A Rábának köszönhető jó termőtalaj miatt a környék túlnyomó részét régóta szántóként hasznosítják, egyedül ez a terület maradt meg legelőként hosszú időn keresztül. Természeti értékeinek nagy részét is ennek köszönheti.

A terület jelölő fajai:
- vöröshasú unka (Bombina bombina)
- molnárgörény (Mustela eversmannii

A terület jelölő élőhelyei:
- Enyves éger (Alnus glutinosa) és magas kőris (Fraxinus excelsior) alkotta ligeterdők
- Sík- és dombvidéki kaszálórétek